Három nő, három különböző munkahely, a problémák mégis szinte szóról szóra ugyanazok. Dupla műszak, illegális túlóráztatás ingyen, pár tízezer forintra bejelentve, embertelen stílus a főnök részéről – három tipikusan kiszolgáltatott terület dolgozói mesélnek. Mennyire reménytelen vajon egy ilyen helyzet?

Egy sörözőbe érkezem, ahol napközben egy, este hét után két alkalmazott dolgozik. Megkapom a kávémat. „Menjünk ki” – suttogja az alkalmazott, s nem értem, miért. Kint aztán kiderül. „Be van kamerázva és mikrofonozva az összes helyiség, a tulaj nézi, mit csinálunk.” 

Négy óra helyett huszonegy

Bea egy éve dolgozik a sörözőben, ahova főleg fiatalok járnak. A hétvégi csúcsidőben kétszáz-kétszázötven vendég ül az asztaloknál, ilyenkor délelőtt 10-től másnap reggel 7-ig vannak nyitva, de előfordul, hogy csak egy órára zárnak be, a takarításra. Bea munkarendje némileg eltér attól, amiben eredetileg megállapodtak. „Egyik héten öt napot, a másik héten kettőt dolgozunk. Ha az ötnapos héten egy hosszú műszakot egy rövid követne, az még elviselhető lenne, hiszen ha reggel érsz haza, aznap csak este kell bemenned. Ehhez képest én itt öt napot hosszúzom rendszeresen, ami 20-21 óra munkát jelent egyhuzamban. Ilyenkor legtöbbször csak arra van időm, hogy hazaszaladjak lezuhanyozni, máris jövök vissza.” Hogy lehet ezt a sok munkát alvás nélkül csinálni? „Egy idő után az ember megszokja, persze azért könnyen átbillenhet. Amikor például helyettesítenünk kell a másikat, mert beteg vagy szabadságon van – ezekre az időszakokra egyébként nincsen pénz: csak akkor mehetünk el, ha ledolgozzuk, aki pedig beteg, az nem kap fizetést... Volt, hogy tíz napot hosszúztam egyben, a végén már hallucináltam és közel voltam az ájuláshoz.”

Gyors fejszámolást végzek, ha ennyi a túlóra, akkor havonta 250 órát dolgozik 160 helyett. Ugyanazért a bérért? Hát persze: Bea papíron, négy órára bejelentve nettó 35 ezer forintot keres, a valóságban 114 ezret, és egy minimális részt megtarthatnak a borravalóból. A fizetés általában csúszik, ha pedig valakinél betelik a pohár és felmond, a kauciót biztosan nem kapja vissza. Kauciót, igen, mert az is van, néhány tízezer forint arra az esetre, ha a felmondás után kiderülne, kárt tett a felszolgáló valamiben... Előre tudom a választ, mégis felteszem a kérdést: próbáltak bármit tenni a sok igazságtalanság, törvénytelenség ellen? Kiderül, hogy többször is próbáltak jobb feltételeket kialkudni. A válasz mindig ugyanaz volt: „Ha nem tetszik, el lehet menni máshova.”

A cikk a Nők Lapja Café honalpján jelent meg, ide kattintva végigolvasható!

Tíz óra a pénztárban

Klári egy vidéki hipermarket pénztárosa. Üzletvezetői, bolti eladói és pénztárosi bizonyítványainak nem sok hasznát vette, az első interjún kerek perec közölték vele, hogy legfeljebb betanított munkásként tudják alkalmazni, csak így éri meg a cégnek. Hat órára vették fel, de sokkal többet dolgozik.

Dupla műszak ugyanannyiért

Éva 60 éves, egy kereskedelmi cég alkalmazottja. Reggeltől estig egy hűtőház csarnokában csomagolja a mirelit árut, a csomagokat ládákba teszi, azokat pedig raklapokra.