2016. feb 16.

Pillanatképek a munka világából

írta: fpj
Pillanatképek a munka világából

Új év, új lehetőségek, de mi a jelenlegi helyzet, mik a kilátások a dolgozó ember számára ma Magyarországon. Kissé pesszimista összeállításunk következik. Veszélyesek és rosszul fizetnek a magyarországi munkahelyek.

Az OECD statisztikai hivatalának munkatársai különböző mutatók alapján összerakták, melyik országban mennyire jó dolgozni. Ha valakinek magától nem tűnt volna fel, akkor most hivatalos adat is van arról, hogy Magyarországon nem annyira.

A munkaerőpiac minőségét a dolgozók szempontjából több mindennel lehet mérni, de a három legfontosabb dolog a munkahely biztonsága, a munkánkért kapott juttatás mennyisége és a munkakörnyezet minősége. Az OECD eredményei alapján Magyarország egyikben sem áll túl fényesen a szervezet többi országával összehasonlítva.

Kezdjük a bérekkel, ami talán a legelemibb szempont egy pozíció megítélésében. Az alábbi grafikon az OECD-ben a vásárlóerő-paritáson számolt fizetések szempontjából a három legjobbat, a három legrosszabbat, az átlagot és Magyarországot mutatja. Látható, hogy bár messze nem mi állunk a leggyatrábban, a felső szekciótól, sőt még az átlagtól is csúnyán le vagyunk maradva a 7 dollár körüli bruttó órabérünkkel. 

brutto_oraberek.JPG 

A munkáltatók 81,7 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök 2015-ben, a felügyelők összesen 116,29 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot, 476 esettel kapcsolatban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Tavaly összesen 13 721 munkáltatónál végeztek munkavédelmi vizsgálatot. Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése során 264 111 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 65,7 százalékánál tapasztaltak rendellenességet.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 32,5 százalékának, több mint 56 ezer embernek súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia.

vegyianyag2.jpg

Egy friss felmérés szerint a magyar háztartások több mint a fele nem tartja rossznak anyagi helyzetét, de épp jónak sem mondaná azt. A kutatásban résztvevők harminc százaléka úgy érzi, hogy rossz vagy nagyon rossz a jelenlegi anyagi helyzete. A legfrissebb adatok szerint az átlagos megélhetéshez a magyar háztartások havi nettó 114 ezer forint fejenkénti összeget tartottak szükségesnek. A nagyon szűkös megélhetéshez 63 ezer forintra lenne szükségünk, míg a nagyon jó szinthez már megelégednénk 210 ezer forinttal.

megelhetesi_jovedelmek.JPG

 A Transparency International legfrissebb tanulmánya szerint nincs teljesen korrupciómentes ország, ugyanis még a legkevésbé korrupt országokban is lehetnek kétes ügyek. De vajon hol a legkisebb a korrupció mértéke?

A 100 pontból Dánia érte el a legtöbbet, 91 pontot, amivel elnyerte a legkevésbé korrupt ország címet. Magyarország 51 ponttal a középmezőnyben végzett, míg a felmérés szerint 8 ponttal Szomália a világ legkorruptabb országa.

korrupcio.JPG

 

 

Szólj hozzá

korrupció munkavédelem jövedelem létminimum fekete munka