A dilemma a következő: Lehet-e, szabad-e egy önmagában pozitív, támogatandó cél érdekében, romboló, negatív reklám kampányt folytatni?

Egyre több pénzügyi tanácsadó, biztosító és biztosítás közvetítő cég kórusban kezdett el aggódni a nyugdíjrendszer korántsem rózsás jövője miatt. Egymást követik a közlemények, a felmérések, amelyek riasztó helyzetet vetítenek előre. Hogy „2050-re hány keresőnek, járulékfizetőnek hány nyugdíjast kell majd eltartania”. A bizonytalanságot, veszélyt sugárzó címek sokatmondóak: „Mi lesz a nyugdíjammal?” „Egy kereső másfél nyugdíjast tart majd el.” „Brutális nyugdíjcsökkentésre készülhetünk”. „6 biztos jel: így leszel te is szegény nyugdíjas.”

A demográfiai tendenciák régóta ismertek, a helyzet, az egyes korcsoportok létszáma, arányai nem tegnapról mára alakultak úgy, ahogy. Vajon mi lehet az oka az említett írások ily hirtelen és koncentrált „aggodalom túltengésének”?  

Az üzlet! A biztosítási adó által sújtott, pangó biztosítási üzletágban működő cégek „rárepülnek az öngondoskodásra”, a nyugdíj elő takarékossági szegmens „lekaszálására” érdekében. A meghirdetett adókedvezmény lehetőségét meglovagolva, az állami nyugdíjrendszer problémáiból fakadó bizalomhiányra építve, /azt gerjesztve?/, a nyugdíjkatasztrófa rémképét felfestve, már folyik az ügynökök kiképzése, akik, a vizionált problémákra megoldást hozó új termékek kínálatával bombázzák majd a potenciális klienseket.

Nem vagyok az öngondoskodás ellensége, sőt, a kezdetek óta önkéntes nyugdíj pénztár /alapító/ tag vagyok, aminek működése az utóbbi időben egész jó hozamokat mutat. Ám ez a reklám kampány olcsó és veszélyes propaganda. Arra épít, ijesszünk rájuk, aztán mentsük meg őket! Emlékszünk a magán nyugdíjpénztári vagyon, államosítása előtti kommunikációs stratégiára.

Mit is mondott Pelikán elvtárs a szocialista szellem vasútjának avatóján: akinek vaj van a fején, szarjon csak be egy kicsit. Tudjuk mi történt Bástya elvtárssal.

De más a bajok is vannak ezzel a megközelítéssel!

Az egyén szintjén a kommunikáció nem szelektív és nem célirányos, így hatékonysága kérdéses, sőt az elvárttól ellentétes hatást válthat ki.

Az ezeket a közleményeket olvasó nyugdíjasok egy részében olyan – az aktuális helyzetre vonatkozó – aggodalmak keletkezhetnek, amelyek rövidtávon alaptalanok. Feleslegesen okoznak riadalmat, aggodalmat az idős embereknek. Ez durva hiba.

A keresők kisebb részének, akik ezt megengedhetik maguknak – lássuk be, ez a kisebbség ma kis hazánkban – már eddig is „öngondoskodtak/nak”. Akiknek a jövedelme ezt nem engedi meg – kis jövedelem, nagy adósság, esetleg mindkettő – csak az adókedvezmény lehetőségétől önmagában nem válnak öngodoskodóvá. Az információ nem koncentrál eléggé a potenciális célcsoportokra. Talán a munkaadók térfelén is mozgolódni kellene.

A társadalom szintjén a kampány üzenete aláássa a társadalmi szolidaritást, erősíti a már létező nyugdíjas ellenes hangulatot, és nem segíti elő a nyugdíjrendszer iránti bizalom erősítését sem, ami a fenntarthatóság szükséges, ám nem elégséges feltétele. Lenne.

Az öregségi nyugdíjbiztosítás rendszerében a nyugdíj, a járulékfizetéssel, az életkor betöltésével és a megfelelő hosszúságú munka vagy egyéb viszonnyal megalapozott szerzett jog, ezért a „ki kit tart el” kérdést most nem taglalnám részletesen.  

A nyugdíjas ellenes közhangulat erősödése tény, és az sem lehet vita tárgya, hogy az állami nyugdíjrendszer komoly bizalmi deficittel küzd az egész társadalomban, az aktívak körében különösen.

Összefoglalva, az üzleti célú kommunikáció fals üzenete, hazugsága abban van, hogy valós statisztikai adatokból von le a jövőre vonatkozó – egyébként érvényes - következtetéseket, amelyek azonban csak korlátozásokkal érvényesek. Ha valamennyi egyéb, külső feltételt változatlannak tekintünk. Ezeket a feltételeket azonban nem hangsúlyozzák kellően.

A korlátozás azt jelenti, hogy 2050-ig több mint másfél emberöltő alatt nem változik semmi, sőt mi sem akarunk változtatni semmin. Nem születik több gyermek, nem nőnek a reáljövedelmek, nem gazdagszik az ország, nem fehéredik a gazdaság, nem nő a foglalkoztatás, és még sorolhatnám a beavatkozások lehetőségeit.

A bemutatott statikus modell, sorsszerű, eleve elrendeltetett jövő képet sugall, beletörődő, elszenvedő, passzív társadalmi szereplőkkel. Ez a reklámkampány üzenetének szemfényvesztő optikai csalása, ami romboló hatású. Az önmagát beteljesítő jóslat.

A körülmények változnak maguktól is, de magunk is befolyásolhatjuk azokat. 2050-ig van még bőven lehetőségünk erre. A kormányok, az aktív keresők, a nyugdíjasok, az ellátottak, mindnyájunk érdekében akarjunk változtatni. Tegyük együtt hatékonyabbá, fenntarthatóvá a közösségi megoldásokat, és akinek lehetősége van, az válasszon az öngondoskodási, nyugdíj elő takarékossági megoldások kínálatából.

Több önmérsékletet, empátiát, célirányos kommunikációt, teljes és valós információkat, korrekt tájékoztatást, pozitív kampányokat, és nagyobb hozamot várunk a biztosítóktól. Legyenek akár állami, akár magán tulajdonban. 

RL